Hát úgy érzem, hogy a megfázás kicsit ráment a gyomromra. Sajnos ez nálam előfordul elég gyakran, mert nekem úgy tűnik ez gyenge pontom. Ha valami bajom van, vagy idegesebb vagyok, akkor azonnal a hasam fáj. Vagy kicsit nehezebb kaját eszek, zsírosabbat, akkor 1 napra tutira kikészül... :(
Úgyhogy egy kicsit érzem is. No de mivel úgy gondoltam, hogy a szervezetemnek ideje egy kis kényeztetésre, ezért egy lazítós pihenőnapot kapott. Bár nem egészséges, tudom, de egyszerűen ezt kívántam, és kész. Kívánta a mű kaját, már három napja ezen járt az agyam folyton. És inkább így tervezetten, beleszámolva, mint normális napi kajálás után elgyengült pillanatban este bekajálni.
A betervezés egy közepes sültkrumpli volt, illetve egy McChiken szendvics. Mindezt light kólával. Legalább cukrot ne vigyek be külön. És hihetetlenül jól esett. Nem is volt nagyon éhes utána. Vacsorára pedig már nem is kívántam nagyon semmit. Igazából egy fél tál rizseshúst kiszedtem, de nem ettem belőle csak 3 kanállal, és nem is kívántam már. Pénteken elmaradt a tánc ugyan, de jól is esett egy kis pihi.
Szombaton rizses húst ettünk, én tejföllel, az uram tejfölös ubisalival. A reggeli az pirítós volt egy kis retekkel, meg sajtkrémmel. Vacsora időben nem voltunk otthon, egy sörözőben dorbézoltunk, aminek az eredménye néhány Jägger, meg Whisky-kóla. Nem éppen diétás. És mint ilyenkor szokott, megéheztünk, úgyhogy egy Burgeres sajtburger, illetve egy szelet pizza volt az egál.
Nos ami pedig legszebb az egészben, hogy vasárnap reggelre még kevesebb is lettem, mint csütörtökön. Úgyhogy öröm és boldogság.
Ami viszont ezután jött, az sajnos semmi jó.... :(
A vasárnapi másnaposság bizony sültkrumplit kívánt, illetve egy szép nagy marhahúsos szendvicset. Bár reggeli kimaradt a késői ébredés miatt, ezért ez ebéd volt. Utána vacsora már nem volt külön, csak 3 kis szelet Ciabbatta. Jah, meg egy RedBull.... :S
De legalább volt 2 órás squash. Ebből én kb 40-50 percet játszottam. És hihetetlenül jól esett...:)
Azonban ez kilengés egy kicsit meglátszott hétfőre... egy fél kiló plussz..... :S
De új hét kezdődik, újabb nekifutás, illetve mostmár kezdek gyógyulni, így remélem a torna is meglesz már rendesen. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése