Az edzésterv első napja egy elég laza programnak tűnt így elsőre. Meg mondjuk másodikra is.
Rájöttem, hogy azért utáltam futni, mert soha senki nem tanította meg, hogy hogyan is kellene hozzászoktatni magamat a futáshoz. Mindig nagy elánnal elkezdtem, és csodálkoztam a nulla futásmúltammal, hogy jobb esetben 10 perc után kiköhögöm a tüdőmet.
Na de akkor nézzük, hogy is volt ez.
A kirótt táv 1 perc futás majd 2 perc gyors gyaloglás, mindezt 8 egymásutáni ismétléssel.
Felkészülés:
Kaptam egy gyönyörű futópólót az uramtól. Dechatlonos, saját márkás, szóval nem túl márkás és nem drága, ellenben nagyon jó anyagú, fekete, vékony rózsaszín csíkos. És a szép kis fehér magasszárú tornacipőmhöz tökéletesen illek, ugyanis ugyan olyan kis csíkok vannak benne.
Na jó, nem vagyok egy divat majom, de kifejezetten jó érzés ennyire rákészülni a dologra. Nem is arra gondolok, hogy futás közben látom magam kívülről, hogy de jól néz ki a szerelésem, hanem egyszerűen jobban nekiveselkedem magam, könnyebb elindulni egyáltalán futni. És nálam általában itt van elásva a mozgásnemszeretem manócska. Egyszerűen tökéletesen lusta vagyok.
Na de most rákészültem, elhatároztam, végig vittem. Mármint az első napot. Senki ne gondolja, hogy rögtön az 5 kilométeres távot. Összesen 27 perc volt, mert volt egy bemelegítés is, sétaként. Ezalatt 2,7 km-t futottam, sétáltam vegyesen. kb. 340 kcal égettem. a pulzusom pedig 130-170 között mozgott.
Mivel drága uram kölcsön adta a GPS-es futóóráját, ezért megtudtam nézni a távot, meg még rengeteg adatot rajta, így láttam a pulzus görbémet. Szó szerint intervall edzést nyomta, gyönyörűen kirajzolódtak a hegyek, völgyek.
És a legszebb az egészben, hogy bírtam a dolgot. Teljesen jól ráadásul. Pont annyit kellett futnom, amennyit bírtam. A vége fele egy nagyon picit kezdtem fáradni, de itt még inkább a kényelmesség elhagyása, az akaraterő próbája volt. Nem éreztem, hogy megszakadok, vagy hogy fáj a lábam. Csak ránézve az órámra, láttam, hogy több mint 20 perce nyomom, és ilyenkor a fejemben egy hang bekattan, hogy általában eddig szoktam bírni, ideje fáradni. Pedig a testemet nem éreztem fáradtnak, nem fájt semmit. De szerencsére ezen túljutottam, gondolatok kikapcsolva, zene hallgat, és még élveztem is. Ezt soha nem gondoltam volna. Tudom, ne legyek nagyra ekkora teljesítménnyel, hiszen 8 percet futottam, ne viccelődjünk már. De annak, akinek van alsó hangon 20 kg feleslege, és ráadásul utál futni, az bizony most megérdemli a minimális önfényezést....:)
Ja igen, ami feltétlenül ide kívánkozik még. Közben zenét hallgattam, ami azért a környéken kicsit veszélyes, mert nem hallom majd, amikor egy kóborkutya habzó szájjal fut utánam. Nekem ez a legnagyobb parám... Amúgy is félek a kóbor ebektől, mikor épp milyen szinten.
Na de letámadás előttire visszatérve, volt egy olyan pont, azt hiszem a negyedik kör futásnál, hogy bizony olyan szabadnak éreztem magam pár pillanatra, hogy az teljesen furcsa volt. Nem görcsöltem rá, hogy még hány percet kell futni, hogy nem jó a tempó, hogy nem szép a futás, hanem csak mentem. Persze elég gyorsan visszajött a kutyapara, de addig egyszerűen isteni volt...:)
Úgyhogy ajánlom mindenkinek! :)
